Tegnap betöltöttem a 33-at. Gondoltam ennyi megemlékezést megérdemel a szülinapom.
Séta
Sűrű napjaink vannak mostanában, nem is igen van időm írogatni. Annám egyre többet van ébren, nézelődik, nevetgél. Ma 3 órás sétát tettünk a környéken, jól el is fáradtam. Babám az utsó 10 percet leszámítva aludt. Aztán itthon telezabálta magát, minek köveztkeztében akkorát hányt az ágyába – hason aludt -, hogy a szemei, a haja, szal az egész kis feje csupa anyatej volt…bár lehet, hogy az “anyatúró” jobb szó
Apa ma tüzet oltott az olajfinomítóban, meg valami vegyvédelmi dolgot művelt. Majd este mesél gondolom. Nagyon szereti ezt a tűzoltóság dolgot, néha idegesít is, mert sztem nem látja az egésznek a negatív oldalait. Nem azt mondom, hogy nincs pozitív oldala, több is van, mint rossz, de jó lenne, ha kicsit reálisabban látná az egészet. Pl ez a fizetés…röhejes!! Na mindegy, szereti, végülis ez a lényeg, nemde? :-/
Sajnálom az irigy embereket… Kurva szar lehet midnig lesben állni, és ha boldogságot lát, úgymond lecsapni, azaz megpróbálni elvenni a másik kedvét.
Van egy ún blogközösség, már rég nem írok ott, nem is járok fel, bár sok barátom ír ott. Tegnap olvasgattam az egyik naplóját, boldog, kislánya született. Ugyanazok a rosszindulatú, irigy nők, akik már 3 éve is ott voltak írtak kommenteket a bejegyzéséhez. Minden szavukból a gonoszság és az irigység sugárzik. Amióta csak ismerem őket ezt csinálják mindenkivel, akinek véletlenül éppen jó az élete. Na igen…szar ügy, ha nincs, aki szeretné, ha gyereket szülne neki az ember lánya, ugye…És ők nem az a fajta, akikért ugrálnak a férfiak, h ‘könyörgöm, légy te gyermekeim anyja”
Az más kérdés, hogy ezek a nők lassan már mindenkire rámásznak, akinek farka van. Úgy tűnik ez kevés..:)
Belenézegettem más kedves emberek naplójába is, úgy tűnik ez a sok nagyon ráérő pina mindenki más naplójába is belekontárkodik. Nem csak irigységből, vagy másfajta irigység miatt(?) Ha elolvasnak egy gondolatot, egy írást, de nem értik azt, ugyanúgy elkezdik a másik fikázását, cikizését, mint ha boldogságot látnak. Szánalmasak. Persze közalkalmazotti, köztisztviselői állásaik vannak..ott meg úgy tűnik nem kell dolgozni- 3 éve (szó szerinT) non-stop az oldalon lógnak- csak felvenni a nagy lét. Ezért tart itt ez az ország, mert ilyenek a közszolgák. Lusta, semirekellő banda. TISZTELET A KIVÉTELNEK!
Manna
Azt hiszem sikerült a kislányunkat az utóbbi – végre itthon töltött -1 hét alatt agyonkényeztetni, sőt “elrontani”. Remekül elvan napközben…kézben és kiválóan alszik éjszaka…a mi ágyunkban. Ez gyorsan ment.
Anyám hozott tegnap egy Shape magazint, amihez csoagoltak egy Joy-t is. Utóbbiért eddig sem ugráltam, előbbit meg hébe-hóba olvastam, ha az újságosnál átlapozva találtam benne valamit, ami igazán érdekelt, ezért megvettem. Előbbiben most is volt olyan, amiért ugyan nem vettem volna meg, de elolvastam, “most már ezt is tudom”, utóbbiban meg olvastam egy rakás baromságot. Pl. ki nem állhatom az olyan cikkeket, amik arról szólnak, hogy “nézd meg itt vannak ezek a nagy hírességek, és hogy néznek ki smink nélkül, fúúújjj,sokkal rondábbak és öregebbnek néznek ki, mint kifestve, valaki szóljon már rájuk, hogy fessék ki magukat, mert ez olyan kiábrándító”. Ugyan miért festenék ki magukat hétköznap reggel a közértbe/oviba/suliba/akárhova menet?? Kzönséges földi halandó sem teszi. Na jó, a sok ostoba “barbibaba” megteszi, ki sem látszanak a festékből és mégis rondábbak, mint pl Heidi Klum festék nélkül. Nem mellesleg ezek a hírességek mind sokkal SZEBBek és FIATALABBak smink nélkül..na meg természetesebbek. Erről egyszer már írtam máshol, tudom, csak hát ahogy a picsamagazinok sem tudnak leszállni a témáról, úgy nem tudok én sem elmenni a dolog mellett szó nélkül.
A másik remek írás oldalakon keresztül taglalja, hogyan tanulhatunk a homoszexuálisoktól, ill leszbikusoktól szexelni. Pl. fogj egy vibrátort és óvatosan kezdd el nyomkodni vele a pasid ánuszát, és jó lesz, vagy a vibrátor végével simogasd a pasid makkját – hááát, az én pasim valszeg leütne, majd csomagolna és menekülne
Felsorolnak egy rakás szexuális segédeszközt, melyek egy részéről most hallottam először, pedig szexben otthon vagyok, hogy úgy mondjam
Na szal, továbbiakban sem leszek nagy Joy olvasó, nálam a helye ott van, ahol a cosmopolitennek és nőbutító tsainak. Leginkább a kukában…
Amit muszáj leírnom, mert nem bírom magamban tartani
Január 21-én, éjjel 2:15-kor megszületett a kislányom. 59 centi és 4570 gramm. Nagyon nagy baba… És amilyen nagy, olyan gyönyörű!
Nem volt könnyű szülés, a pici is megszenvedte. A billirubin szintje olyan magas volt, hogy 3 naposan mentővel szállították át az 1. sz. gyermekklinikára, a PIC (perinatális intenzív centrum) osztályra. Vércsere közeli állapotban volt. Szörnyű volt az egész. Nem fogom leírni, hogy minden vénája tönkre ment a sok infúziótól, stb. Sokat szenvedett. A billirubinon kívül hiperviscos is, azaz túl sűrű volt a vére, magas a hematokrit szintje. A doktornő attól tartott, hogy akár agyi trombózist is kaphat. Ez már a csecsemő osztályon volt. A kórházban elkapott a valami húgyúti fertőzést. Mindenféle antibiotikumokat szedett szegénykém. Végig vele voltam, a klinika fizetős baba-mama szobájában laktam…egydül. Azaz 1 hétvégén velem lehetett.
Múlt csütörtök délután jöhettünk haza. Azóta volt kontroll is. Nem javult a hematokrit szintje, de nem is romlott, ami a körülményekhez képest jó.
Itthon vagyunk és élvezzük. Szeretem ezt a csöppséget, nem tudom szavakba önteni mennyire. Boldog vagyok!