Amit muszáj leírnom, mert nem bírom magamban tartani

Január 21-én, éjjel 2:15-kor megszületett a kislányom. 59 centi és 4570 gramm. Nagyon nagy baba… És amilyen nagy, olyan gyönyörű!

Nem volt könnyű szülés, a pici is megszenvedte. A billirubin szintje olyan magas volt, hogy 3 naposan mentővel szállították át az 1. sz. gyermekklinikára, a PIC (perinatális intenzív centrum) osztályra. Vércsere közeli állapotban volt. Szörnyű volt az egész. Nem fogom leírni, hogy minden vénája tönkre ment a sok infúziótól, stb. Sokat szenvedett. A billirubinon kívül hiperviscos is, azaz túl sűrű volt a vére, magas a hematokrit szintje. A doktornő attól tartott, hogy akár agyi trombózist is kaphat. Ez már a csecsemő osztályon volt. A kórházban elkapott a valami húgyúti fertőzést. Mindenféle antibiotikumokat szedett szegénykém. Végig vele voltam, a klinika fizetős baba-mama szobájában laktam…egydül. Azaz 1 hétvégén velem lehetett.

Múlt csütörtök délután jöhettünk haza. Azóta volt kontroll is. Nem javult a hematokrit szintje, de nem is romlott, ami a körülményekhez képest jó.

Itthon vagyunk és élvezzük. Szeretem ezt a csöppséget, nem tudom szavakba önteni mennyire. Boldog vagyok!

Közzététel ideje: on 2008.február 7, at 9:39 pm Szólj hozzá

The URI to TrackBack this entry is: http://dimanni.wordpress.com/2008/02/07/amit-muszaj-leirnom-mert-nem-birom-magamban-tartani/trackback/

A bejegyzéshez tartozó hozzászólások RSS csatornája.

Leave a Comment