Események

Sok minden történt és történik itt folyamatosan, éppen ezért írni se nagyon van időm. Mégis pár dolog gyorsan:

 Zsolti 13 éves lett, Áron is betöltötte a 9-et, Annánk pedig a 4 hónapot. Lali mindenből levizsgázott, kiváló lett, rajta kívül még 3-an mondhatják el magukról ugyanezt. Büszkék vagyunk rá nagyon!

Áron a szülinapján ment életében először egyedü iskolába, ami kb 50 perc utazás 2 busszal. Ugynazon a napon életében egyedül ment el vásárolni.

Zsoltikával úgy néz ki elkezdünk egy (újabb) komoly eredményekkel kecsegtető terápiát. Még olvasom a gyerekorvosunktól kapott könyvet, ami erről a módszerről szól.

Annika már hasra fordul, folyamatosan beszél, egyre ügyesebb, okosabb és akaratosabb. :-)

Lalinak, túl minden vizsgán, a pénteki ünnepségen, talán most már rám is lesz ideje. Ha a tegnapból indulok ki, bíztatónak ítélem meg a helyzetet.  Nem azt mondom, hogy egyáltalán nem volt, de épp tegnap mondta, hogy elég sokmindent feláldozott a tanulás/vizsgák oltárán.  Erre mondtam, hogy engem is, amit el is ismert és utalt rá, hogy ez most már másképp lesz és aztán ezt a nap folyamán többször is bizonyította. Na jó, kétszer :-D

Közzététel ideje:  on 2008.június 1, at 9:19 pm Szólj hozzá

The URI to TrackBack this entry is: http://dimanni.wordpress.com/2008/06/01/esemenyek/trackback/

A bejegyzéshez tartozó hozzászólások RSS csatornája.

Leave a Comment